Zimányi Ágnes ISTEN FELISMERÉSE A MINDENNAPOKBAN Tanulmányok a bölcselet és teológia köréből Print Páros Kiadó, Budapest, 2024. könyvismertető Mostanában az embereket nem igazán gyötri az Isten léte vagy nem-léte kérdés, nem tudatosítják, hogy az istenkérdés egzisztenciálisan és kikerülhetetlenül mindannyiunk számára jelenvaló. A keresztény metafizika szerint Isten, vagy ahogyan a bölcselet fejezi ki magát, az Abszolútum valóságának elfogadása szükséges a világ megértéséhez. A kötetben Zimányi Ágnes, katolikus teológus összegyűjtött, konferenciákon elhangzott, tanulmánykötetekben megjelent írásait találják, amelyek nemcsak az ókori Platón és Arisztotelész eszméit veszik számba, hanem a szerző a keresztény kultúra kimagasló alakjainak gondolatait is elénk tárja. Szent Ágoston püspök és egyháztanító, Aquinói Szent Tamás domonkos hittudós újkori hatását elemzi, Karl Rahner német-, Weissmahr Béla magyar jezsuita bölcselő tanítását Isten megismerhetőségéről, vagy Pauler Ákos, legismertebb hazai filozófusunk létmegértését, de felhívja a figyelmünket XIII. Leó pápa, nekünk, magyaroknak írt három enciklikájára, azután az isteni irgalmasság alapjára és erejére, de az örök élet keresztény reményére is, a Nemzetközi Teológiai Bizottság dokumentuma (1990) alapján. A szerző kiindulópontja, hogy a hit és az ész összefüggése, egymást feltételező volta kezdettől jelen van a keresztény gondolkodásban. A teológiának szüksége van a bölcseletre, mert hitünk kívánatos megalapozása feltételezi, hogy értelemmel is belássuk azt, amit hiszünk. Ezt fejezi ki Szent Ágoston püspök és egyháztanító meggyőződése is, aki szerint: „a hit, ha nem gondolkodik, mit sem ér” (A szentek eleve elrendeléséről, 2,5). A filozófia, mint a létmegértés, a másra már vissza nem vezethető, végső előfeltevések feltárásának alaptudománya, mindig is része volt a teológiának, azaz az Istenről való üdvös elmélkedésnek és beszédnek. A teológia fő célja „a kinyilatkoztatás megértésének és a hit tartalmának bemutatása” – hangsúlyozza II. János Pál pápa (Fides et ratio, Hit és ész, 1998, 93. pont). Az ész közreműködik a természetfölötti igazságok megértésében, elfogadásában, a hit pedig „a reménylendő dolgok alapja, meggyőződés arról, amit nem látunk” (Zsid 11,1). A római levélben pedig Pál apostol figyelmeztet bennünket, hogy „hódolatunk ésszerű legyen” (Róm 12,1). Az írásokon végig vonul a szerző azon meggyőződése, hogy a mai istenérvek is a bölcseletből és a hétköznapi tapasztalatokból kiindulva érkeznek meg a vallásos hithez, hogy gondolkodásunk az öntudatból indul ki, hogy megismerésünknek van érzékelhető előtere és érthető háttere, hogy a relatív, az esetleges világ abszolút, azaz feltétlen létmódra, tehát Istenre utal és ez mindenkor kimutatható, bizonyítható. Felhívja a figyelmünket keresztény identitásunk őrzésére, képviseletére, napjaink elméleti vitáiban és magánéletünkben is. Miért fontos mindezzel újra és újra foglalkozni – teszi fel a kérdést Zimányi Ágnes – hiszen a témának már így is óriási az irodalma? Napjainkban a teológia és a filozófia is komoly kihívásokkal kell szembe nézzen. Az ész nevében ma is sokan utasítják el a teológiát és a filozófiát is, mindkettőt száműzve a tudományok köréből. A dolgok értelmének egyfajta krízisét éljük meg, írta II. János Pál pápa, a már említett Hit és ész kezdetű enciklikájában. Eluralkodik rajtunk „a tudás töredékessége” (81. pont) és ez olykor hiábavalóság látszatát kelti a dolgok értelmének keresésekor. Ez pedig szkepticizmushoz, nihilizmushoz vezethet – hangsúlyozta a nagy pápa. A könyv minden egyes írása abban szeretne segíte